Retzerová Michaela

Retzerová Michaela

“Mindenkinek, aki csökkenteni szeretné a súlyát, azt javasolnám, vértezze fel magát erős akarattal, elszántsággal, és hogy „fejben” tartósan változtassa meg a beállítottságát.”

A diéta időtartama: 2 hónap
Életkor: 36 év
Magasság: 172 cm

Kezdő súly: 117,3 kg
Aktuális testsúly: 102 kg
Súlyveszteség: -15,3 kg

0
kg
Diéta előtt
0
kg
Diéta utáni súly

Nem vagyok elégedett magammal, nem tetszem saját magamnak, ha csak lehet, elkerülöm, hogy a tükörbe nézzek, nem olyan ruhákat vásárolok magamnak, amik tetszenek, hanem azt nézem elsősorban, hogy milyenből találok a méretemben.

A NUTRI FOOD PLAN-ról főképp a billboardokról és a médiából szereztem tudomást, ahogy hírességek propagálták a programot. Ezért utánanéztem az interneten is, majd a munkahelyemen a kezembe került a Maminka (Anyuka – szerk.megj.) c. magazin, ahol azonnal felfigyeltem a “Fogyjon a NUTRI FOOD PLAN-nal és Anyukájával” elnevezésű versenyre. Egy pillanatig sem haboztam, azonnal bekapcsolódtam. Talán a szerencsés csillagállás miatt, talán nem, de beválogattak, így részt vehettem a versenyben.

„Az elmúlt 5 évben viszont egyfolytában 2 szülési és gyermekgondozási szabadságomat töltöttem. A gyermeknevelés mellett valahogy nem maradt időm saját magamra, felhagytam a rendszeres mozgással, a kilók pedig fokozatosan felkúsztak rám. Amikor megláttam a magazinban meghirdetett versenyt, bejelentkeztem. Saját magam érdekében, az egészségem érdekében, a gyermekeim és a családom érdekében. A felesleges kilók még a szülés után maradtak rajtam, és a családom is azon a véleményen van, hogy le kellene fogynom“ – ismeri be őszintén Miška.

Mivel mindig is teltebb alkatom volt, kamaszkorom óta számtalanszor próbáltam különféle diétákat tartani. Minden alkalommal nekivágtam, de nem volt elég erős akaratom végig kitartani. Ahogy megjelent az első kísértés, máris „vétkeztem“. Amíg nem voltak gyermekeim, úgy-ahogy megbirkóztam a diétákkal, de minden alkalommal megjelent a jojo-effektus is.  A múltban fogyókúráztam egy egészségközpont felügyelete alatt, valamint úgy is, hogy odafigyeltem az étkezésre, emellett heti 3x jártam edzőterembe, ahol személyi edző segítségével edzettem. Ez volt az utolsó alkalom 2013-ban, amikor is először teherbe estem. Ezután már nem volt alkalmam rendszeresen mozogni. Időnként elmentem úszni, de a gyors gyaloglást, amihez szokva voltam, kényelmes sétára cseréltem babakocsizás közben, és a kilók csak gyarapodtak. Másodszor is terhes lettem (2015). A terhességem alatt nem híztam sokat, kb. 8 kg-ot, de a szülés után a rendszertelen mozgás, rendszertelen étkezés, elégtelen mennyiségű folyadékbevitel megtette a hatását, és így jutottam el az aktuális testsúlyomig, ami 117 kg.  Plusz 20 kg 2013-hoz képest az első terhességem előtt. Már amikor 97 kg voltam, elgondolkodtam, hogy ez túl sok. De most még 20 kilóval több van…

“Kényelmetlenül érzem magamat, nem tetszem saját magamnak, nem szívesen nézek a tükörbe, kerülöm a közös fényképezkedést, sajnos még a gyermekeimmel is (a fiam 5, a lányom 3 éves).. És csendben hallgatom a szemrehányásokat édesanyámtól, és néha a férjemtől is.. ”

Két hónap alatt -15,3kg!

Az első találkozóra örömmel és kíváncsian mentem, hogy mi is vár rám, mivel csupa jó véleményt hallottam a zacskós ételek ízéről. Kíváncsi voltam, nekem mennyire fog ízleni, hogyan sikerül hozzászoknom az új étrendhez, hogyan leszek képes elkészíteni a hagyományos ételeket a családomnak annak ellenére, hogy én nem is kóstolhatom meg azokat.

A verseny előtt az volt a célom, hogy minden súlyfeleslegemtől megszabaduljak, hogy szabadon tudjak játszani a gyermekeimmel, hogy nyáron gátlások nélkül mehessek a Chatu pod Rysmi-hez, ahol azelőtt már jártunk a férjemmel. A verseny teljesítette az elvárásaimat, hiszen 2 hónap alatt 15,3 kg-ot fogytam! Ez nagy lendületet adott, így nem csak arra állok készen, hogy tovább fogyjak a NUTRI FOOD PLAN segítségével, hanem arra is, hogy hosszú távon betartsam az egészséges életmódot. Nagyon jól érzem magamat a fogyás után, több az energiám, többet bírok, már nem kapkodok úgy a levegő után, ha mozgok, mint ahogy azt 2 hónappal ezelőtt tettem.

Végül, de nem utolsó sorban, szeretnék köszönetet mondani a NUTRI FOOD PLAN nagyszerű szakembereinek, és köszönöm a Maminka c. magazinnak is a remek lehetőséget és tapasztalatokat is.

Mindenkinek, aki csökkenteni szeretné a súlyát, azt javasolnám, vértezze fel magát erős akarattal, elszántsággal, és hogy „fejben” tartósan változtassa meg a beállítottságát.

Sok szerencsét kívánok!

Michaela Retzerová

WordPress Image Lightbox Plugin
error: Content is protected !!

START TYPING AND PRESS ENTER TO SEARCH