Horváthová Katarína

Horváthová Katarína

A NutriFood diétának köszönhetően nem csak nagyszerű alakom, de remek életem is van.

A diéta időtartama: 4,5 hónap
Éltkor: 37 év
Magasság: 167 cm

Kezdő súly: 105 kg
Aktuális testsúly: 73 kg
Súlyveszteség: -32 kg

0
kg
Diéta előtt
0
kg
Diéta utáni súly

Katalinnak hívnak, 36 éves vagyok, és ma már bátran állíthatom, hogy nagyszerű alakom és remek életem is van.

Mielőtt azonban ilyen végkifejlethez jutottam, jelentős változáson mentem keresztül nem csak a megjelenésemet illetően, hanem elsősorban belső átalakuláson, ami az egészségemen is visszatükröződött.

Mint minden kezdet, az enyém is valahol évekkel ezelőtt volt, amikor is a szülés után fokozatosan gyarapodtak rajtam a kilók és csak nemé s nem sikerült lefogynom. Gyermekgondozási szabadságon voltam, nem ettem túl magamat, a testmozgás is elegendő volt, de ma már tudom, hogy túl sok nem megfelelő ételt ettem, kevés vizet ittam, és ezért a súlyom állandóan gyarapodott. Még annak ellenére is, hogy mindenhová gyalog jártam, aerobikoztam, a súlyom nem csökkent, épp ellenkezőleg, a súlygyarapodás évről-évre nagyobb volt, amit akkor egyáltalán nem értettem és nem tudtam rá magyarázatot találni. Amikor a stepper gépen balesetet szenvedtem, és abba kellett hagynom az edzést, már tudtam, hogy ez nem a járható út számomra. Mindehhez még a fiamat is autóval kezdtem az óvodába hordani, ezután egész nap egy széken ültem a munkahelyemen, ami végül abban tükröződött vissza, hogy a mérleg nyelve elérte a háromjegyű számot és a súlyom 105 kg volt! Természetesen ekkor már egészségügyi problémák is jelentkeztek – nehezen vettem a levegőt, hamar kifulladtam, evés után gyakran volt gyomorégésem, az allergiám pedig jelentősen rosszabbodott.

A mindennapos fáradtság egyértelműen tudomásomra hozta, hogy a szervezetem túl van terhelve és küszködik.

Észrevettem, hogy a szomszédom, Zuzka, nagyon lefogyott, és ennek ellenére is tele van energiával. Megváltozott az alakja, edzeni jár, és a férje, Marek is szembetűnően lefogyott. Egy velük folytatott rövid beszélgetést követően megtudtam, hogy Trencsénben van egy NUTRI FOOD PLAN táplálkozási tanácsadó központ, ahol egy speciális eszközön anyagcsere-diagnosztikát végeznek és különféle súlycsökkentő programjaik vannak.

Zuzka berendelt engem a táplálkozási tanácsadónőhöz egy bevezető konzultációra. Itt megtudtam minden szükséges információt az egészségi állapotommal kapcsolatban, a nem kielégítő folyadékfogyasztásomról, a magas zsigeri zsírtartalomról a belső szerveimnél, és azonnal világossá vált számomra, hogy a testmozgás ugyan nagyszerű, de de az étrendbe való beavatkozás nélkülözhetetlen. Méregtelenítő program várt rám, és kíváncsi voltam az első eredményekre. Zuzka és Marek jelentették számomra az inspirációt, és nagyban támogattak is, amit szívből köszönök nekik.  A trencséni tanácsadó központban végzett ellenőrzések is nagyon motiválóak voltak számomra, mert nem csak éreztem, de láttam is a kiváló eredményeket, a táplálkozási tanácsdónő mindig mindent elmagyarázott és útmutatást is adott, hogy mit szabad és mit nem. A férjem támogatott és hozzá hasonlóan az egész családom is, bár kezdetben elsősorban a családi ünnepségeken kellett magyarázkodnom, hogy nem akarok, nem szabad ezt vagy azt ennem… de fokozatosan megszokták és elfogadták a helyzetet.

A súlycsökkentő program során fokozatosan beiktattam a testmozgást is, mert hihetetlen mennyiségű energiám volt. és megérkeztek az első sikerek, valamint az edzőmtől kapott dícséret is. Az éhezéstől mentes diéta, kiegyensúlyozott tápanyagtartalmú ételekkel és szuper tápláló csokiszeletekkel nagy változásokat voltak képesek előidézni a szervezetemben. Nem csak a -32 kg súlycsökkenés, de ami a legfontosabb – már nincs probléma a légzésemmel, nem tudom, mi az a gyomorégés, az allergiám nagyon enyhe lefolyású volt, és annyi energiám van, hogy osztogatni tudnám.

A családom nagyon büszke rám, a barátaim pedig, akik már régóta nem láttak engem, rám sem ismernek. Annyi dícséretet kapok mindenhonnan, hogy az már szinte néha kellemetlen. Végre olyan ruhákat vehetek magamnak, amik valóban tetszenek, a nyaraláson nagyszerűen kipihentem magamat, mert végre nem kellett azon stresszelnem, hogy felvegyem a fürdőruhámat. Ezek a további előnyök, amiket ez a hihetetlen átalakulás hozott magával.

Teljesen megváltoztattam az életmódomat, rendszeresen eszem, pontosan tudom, mit szabad és mit nem, heti 4-5 alkalommal edzeni járok, a célom pedig elérni a 65 kg súlyt.

A Nutri Food speciális táplálkozási és súlycsökkentő programjai valóban kiválóak, nem csak méregtelenítik a szervezetet, de megszabadítanak a felesleges kilóktól és fokozatosan arra ösztönöznek, hogy megváltoztassuk az életmódunkat.

A trencséni tanácsadó központ táplálkozási tanácsadónőjével, Mgr. Eva Deckárovával együttműködve az átalakulásom valóban tökéletes volt.

Katka

WordPress Image Lightbox Plugin
error: Content is protected !!

START TYPING AND PRESS ENTER TO SEARCH