Janotíková Helena
„Nem hittem, hogy egy diéta még az én koromban is sikeres lehet.“
A diéta időtartama: 1 hónap
Életkor: 63 év
Magasság: 160 cm
Kezdő súly: 70 kg
Jelenlegi súly: 62 kg
Súlyveszteség: -8 kg
Mindig is a vidám, pozitív szemléletű emberek közé tartoztam, tulajdonképpen mint egy örök optimista. Annyi energiám volt, hogy bőven jutott volna belőle mindenkinek. Boldogságban éltem le életem csaknem 60 évét. Habár a gondok engem sem kerültek el, ilyen természettel sokkal könnyebben tettem túl magamat rajtuk. Nemrég azonban valami elromlott. Megszűnt a cég, ahol dolgoztam, új munkahelyet pedig nem találtam. Némelyiküknek talán ismerős is a helyzet, elérkezik a nyugdíjas kor és egyszeriben minden cég „fiatal és dinamikus csapatot“ szeretne. Korkedvezményes nyugdíjba kellett, hogy menjek, ami nagyon bosszantott. A problémák folytatódtak. 38 évnyi gyönyörű házasság után megözvegyültem. Kisebb egészségügyi komplikációk is adódtak, és az optimizmusom és életenergiám mintha szintén nyugdíjba vonultak volna. Szerencsére mostanra visszatértek!
A fogyatkozó energiám újratöltésében nagy segítséget jelentett két felnőtt fiam, menyem és két unokám szeretete, akiket mindennél jobban szeretek, még ha a földgolyó ellentétes oldalán élnek is. A velük töltött idő segített nekem. Kölcsönösen meghívtuk és meglátogattuk egymást, jókat főztünk, édességeket sütöttünk és élveztük az együtt töltött pillanatokat. Kedvenc cselekvéseim helyszíne a nyaraló lett, valamint a kerti munka, sütögetések és grillezések. Végül is tudatosítottam, hogy nyugdíjasnak lenni nem betegség, hogy nagyszerű a barátaimmal lenni és azt csinálni, ami tetszik és örömet okoz. A súlyommal ebben az időszakban nem igazán törődtem. Az volt a fontos, hogy újra az az optimista személy voltam, aki azelőtt is. Csak egy bizonyos idő elteltével eszméltem rá, hogy egyre több az olyan ruhám, amit nem hordok és a szekrény aljára rakom őket. És hogy az új darabokból már nagyobb méretet vásárolok.
A segítség tervezés nélkül érkezett.
A barátnőmön keresztül teljesen véletlenül megismerkedtem azokkal a hölgyekkel, akik végig csinálták a NutriFood súlycsökkentő programját. Történeteiket a -10, de akár -20 kg-os fogyásukról olyan igézően mesélték, hogy azon nyomban megpróbáltam elképzelni, mit is tenne egy ilyen alacsony kalóriatartalmú diéta velem.
Feltettem magamnak a kérdést – képes lennék rá az én koromban is?
Kezdetben ugyan haboztam, de csak azért, mivel egyikük sem volt annyi idős, mint én, mindegyikük sokkal fiatalabb volt. Büszkén mutatták meg az „előtte“ és „utána“ készült fényképeiket. Meg kell valljam, hogy a fogyás után tényleg fantasztikusan festettek! Az ő élettörténetükön keresztül tudatosult bennem a saját valóságom, mi minden is kínoz, amikor a kertben kapálgatás közben lehajolok vagy amikor a lépcsőkön felfelé megyek. A magas koleszterinszint és a magas vérnyomás is elkezdett aggasztani. És mi van a kedvenc ruháimmal a szekrény mélyén?
ELHATÁROZTAM, hogy belevágok!
Örülök, hogy végül is így tettem. A múltban ugyanis már kipróbáltam néhány diétát, a súlyom azonban egy ponton mindig megállt és ezt a határt soha sem sikerült átlépnem. A NutriFood diétával a legkisebb gond nélkül már 4 hét után örülhettem a -8 kilóval kisebb súlyomnak, a BMI-m értéke pedig a túlsúlyosból a normál tartományba került! A félelmeim nem igazolódtak be, a magasabb életkor a NutriFood súlycsökkentő programban egyáltalán nem akadály, a lassúbb anyagcsere felgyorsul, a kilók pedig ugyanúgy tűnnek el, mint a fiatalabbak esetében. Plusz jutalomnak számít, hogy a környezete elkezdi Önt dícsérni, hogy fiatalabbnak néz ki. Én pedig valóban így is érzem magamat. És az orvosom is elégedett.
Ez az egész átalakulásom tulajdonképpen nem is „fájt“ annyira. A kiegyensúlyozott tápanyagtartalmú étrendhelyettesítő NutriFood élelmiszereknek köszönhetően az étkezés változatos és finom. Mindez biztosította számomra a vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek és a szervezet számára jótékony hatású anyagok szükséges napi adagját. Igen, ebből sem ehet korlátlanul sokat, de a táplálkozási tanácsadó segít és tanácsot ad, hogy milyen élelmiszereket fogyaszthat. Én a fehér és zöld színű zöldséget a saját ízlésem szerint készítettem el, és az alacsony kalóriatartalmú FITpasta tésztával kombináltam őket. Ezekre az ételekre semmilyen korlátozás nem vonatkozott. Ez tulajdonképpen a NutriFood diéta másik nagy előnye. Majdhogynem „kényszerből“ fedezi fel az ember, mennyi szuper ínycsiklandó és egészséges étel készíthető spárgából, spenótból, brokkoliból, cukkiniből, zöldbabból, salátából, uborkából. És az a klassz érzés, hogy minél többet eszik belőlük, annál jobb az egészsége szempontjából.
A NutriFood programot, de mindenekelőtt a táplálkozási tanácsadónőket, akik rendszeresen felügyeltek a diétám során, csak ajánlani tudom. Valóban nagyszerű munkát végeztek, és ezúton is szeretnék nekik mindent megköszönni. Az ő hozzáállásuknak, a rendszeres ellenőrzéseknek és a velük folytatott konzultációknak is köszönhetem, hogy képes voltam végig csinálni. Még egyszer köszönöm, és további sok sikert kívánok! Azoknak pedig, akik nem tudják rászánni magukat – ne hagyja, hogy az életkora a kedvét szegje, ez a diéta valóban alkalmas azok számára is, akik „már rég nem 20 évesek“.
Helena Janotíková