Bodó Ildikó
„Túlsúlyomért az egészségtelen táplálkozás, kevés testmozgás és a stressz a felelős.“
A diéta időtartama: 4 hónap
Életkor: 41 év
Magasság: 172 cm
Kezdő súly: 101,2 kg
Aktuális testsúly: 63 kg
Súlyveszteség: -38,2 kg
41 éves vagyok, és majdnem 15 éven át szenvedtem a túlsúlytól. Egészen 25 éves koromig nagyon karcsú voltam. A 172 cm-es magasságomhoz a súlyom kb. 55-60 kg volt. A környezetem mindig azt hangoztatta, hogy jól nézek ki. Hirtelen azonban elkezdett gyarapodni a súlyom, és 41 éves koromra egyszeriben azt láttam, hogy 104 kg vagyok. Magam sem tudom, mi volt a konkrét oka, nyilvánvalóan számos tényező együttes hatása: az egészségtelen táplálkozás, kevés testmozgás és a stressz.
Ezáltal fokozatosan elvesztettem a környezetem pozitív visszajelzéseit a külsőmet illetően, sőt azok inkább sértő megjegyzésekké váltak a súlyom miatt, ami mindig is nagyon bántott. Nehéz volt tudatosítani, hogy a testem már nem olyan, mint egykor – amilyennek szerettem.
Több diétát is kipróbáltam, de a felesleges kilók mindig visszakúsztak.
2006 szeptemberében találkoztam egy volt kolléganőmmel, akit szinte fel sem ismertem. 40 kilóval kevesebb volt a súlya és fantasztikusan nézett ki. Elmesélte a fogyása történetét, s így kerültem kapcsolatba a NutriFood-dal és Huber Gabika táplálkozási tanácsadónővel. Már másnap felvettem a kapcsolatot vele, és ezzel kezdetét vehette az átalakulásom.
A legelején Gabika figyelmeztetett, hogy az első 4 nap nehéz lesz, de azután már könnyebb lesz. Letelt az első 4 nap, és én még mindig azt vártam, mikor lesz „nehéz“. Valóban semmi nehéz nem volt benne, még az az első 4 nap sem. A kilók fokozatosan tűntek el. A szememből újra öröm sugárzott, és fokozatosan egyre kisebb méretű ruhákat vásárolhattam magamnak. A környezetem is észrevette a pozitív változást! Annyi energiám volt és van is mindmáig, hogy úgy érzem, felforgathatom az egész világot!
Számomra annak volt a legnagyobb jelentősége, hogy minden héten találkozhattam a táplálkozási tanácsdónőmmel. Ő minden alkalommal buzdított, az eredmények pedig mindig megerősítették azt, hogy jó úton haladok. Rendkívül hálás vagyok a bátorításáért és a pozitív gondolatokért, melyek engem is pozitív gondolkodásra késztettek. A családom büszke arra, hogy mindezt sikerült elérnem, és visszaszereztem az eredeti alakomat. Meggyőződésem, hogy a világon nem létezik hatékonyabb diéta, mint a NutriFood. El sem tudom képzelni, milyen irányba tartana az életem, az egészségemmel és az önbizalmammal egyetemben, ha egy évvel ezelőtt nem találkoztam volna a kolléganőmmel.
Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor október 10-én megérkeztem a tanácsadónőmhöz az első konzultációra, és megpillantottam magamat a tükörben. Aztán tavasszal ismét megnéztem magamat a tükörben, de már jó néhány kilóval könnyeben. A tükörből pedig egy egészen más nő nézett vissza rám! Ez úgy maradt mega z emlékezetemben, mint a pillanat, amely megváltoztatta az életemet. Az ember nem csak test, hanem lélek is. Személyes tapasztalatom alapján pedig megerősíthetem, hogy az új testemben az én lelkem is sokkal boldogabb!
Ildikó