Martina Vargová
A diéta időtartama: 2 hónap
Életkor: 45 év
Magasság: 167 cm
Kezdő súly: 101,5 kg
Jelenlegi súly: 88,5 kg
Súlyveszteség: -13 kg
A nevem Martina Vargová, 45 éves vagyok és pedagógusként dolgozom egy elemi iskolában Pozsonyban.
Harcom a felesleges kilókkal már 25 éve tart, mivel a második lányom születése után a felesleges kilók csak nem akartak lemenni. Így számtalan módszert kipróbáltam, hogy lefogyjak. A kilók, amiket sikerült ledobnom, azonban mindig vissza is jöttek némi plusz kíséretében. A súlyom így egészen 101 kg-ig kúszott fel.
Nem sokkal nyár előtt egy női magazinban találtam rá a NutriFood fogyókúrás versenyére és nem haboztam jelentkezni rá. Az is megszólított, hogy a kóros elhízást kezelő központ a lakhelyem közelében található. Megírtam, miért is szeretnék lefogyni és küldtem egy fényképet is. Egyáltalán nem reméltem, hogy a verseny győzteseinek egyike leszek. Már szeptemberben harcba szálltam a kilók ellen a többi társammal egyetemben, a NutriFood programok segítségével, táplálkozási szakemberek felügyelete alatt. A rendszeres étkezések megtanítottak időt szakítani az evésre, rendszeres időközönként naponta háromszor enni és sok folyadékot inni. Nagyon megfelelt nekem, hogy a reggeli, ebéd és vacsora elkészítéséhez is csak vízre, gyorsforralóra esetleg mikrohullámú sütőre van szükségem. Legjobban a zabkásák ízlettek, az almás egyszerűen páratlan. A fő ételek közül a krumplikását szeretem és a tészták minden fajtáját. A koktél kitűnő abban az esetben, ha utazik, mivel mi sem egyszerűbb, mint vizet tölteni a shaker-be, összerázni és meginni.
Az első hónap alatt 7 kilót sikerült fogynom, két hónap után pedig 13 kilót, 13 centit derékból és 9 centit derék fölött. A 48-as méretről a csodás 42-re váltottam, amit már minden szokványos boltban lehet kapni. Végre nem kell a teltkarcsúaknak szánt üzletekbe járnom. A bőröm minősége jobb lett és teljesen eltűnt az atópiás ekcémám is, melyet már gyerekkorom óta kezeltetek. Persze sokkal több az energiám is, mint idáig.
A NutriFood súlycsökkentő programot a verseny végeztével is folytatom, és további 10 – 15 kilótól szeretnék megszabadulni. Lépten-nyomon bókokat kapok, hogy mennyire jól nézek ki, főleg a kolléganőktől, szomszédoktól és a gyerekektől az iskolában. Ez pedig nagyon nagy motiváció számomra.
A versenyben egy fantasztikus csapatot ismertem meg a versenytársaimban, valamint azon emberek személyében, akik segítettek a fogyásban. A segítséget és a törődést mindenkinek nagyon köszönöm, főképp a tanácsadónőknek.
Martina Vargová