Navarková Katarína

Navarková Katarína

„Egész életemben a túlsúlyommal küszködöm.“

A diéta időtartama: 10,5 hónap
Életkor: 43 év
Magasság: 174 cm

Kezdő súly: 156,2 kg
Aktuális testsúly: 78 kg
Súlyveszteség: -78,2 kg

0
kg
Diéta előtt
0
kg
Diéta utáni súly

Hogyan kezdtem el fogyni a NUTRI FOOD PLAN segítségével?

De ez valójában a történet vége volna. Kezdjem a végén? Vagy az elején? A súlyommal, illetve a túlsúlyommal egész életemben küszködtem – gyermekkorom óta. Lehet kissé ludas ebben a genetika, kissé az étkezési szokások és a hagyományos ételek a családban, de a legnagyobb részt én magam tehetek róla. „Eszem“ és küszködöm egész életeben. Minden egyes kezelésen, amin részt vettem (először öt évesen) speciális súlycsökkentő diétát rendeltek el nekem – a 8-as számú diétát – máig egy felejthetetlen szám. Amit ezalatt a hat hát alatt sikerült leadni, nagyon gyorsan vissza is híztam. Ezután valamelyest segített a középiskolás kollégiumi élet. Rendszeres étkezés és főleg semmi éléskamra vagy hűtőszekrény. Természetesen némi önfegyelem és egy szuper lánycsapat, akik a közös étkezések alkalmával megtanítottak arra, hogy az ételt ne faljam, hanem jobban rágjam meg és élvezzem ki. És segítettek felfedezni a mozgás örömét. A mindennapos esti torna a folyosón, futás és séták parkban nagyszerűek voltak.

“Egy ideig sikerült fenntartanom ezt az életmódot a középiskola után is.

De azután jött a család, a munka, a gondok, és mindig volt valaki vagy valami, ami fontosabb volt. A saját magammal való törődés egyszerűen elveszett a semmibe. A következő krízis pedig akkor ért, amikor a munka és a család mellett tanulni kezdtem. Két kisgyermek mellett tanulni nem volt egy leányálom. Lehet találgatni, honnét volt minderre energiám. Igen, a hűtőszekrény és az éléskamra gondoskodtak róla. Minden egyes vizsga újabb plusz kilókat jelentett. Az államvizsgám előtt sikerült ugyan leadnom mesés 22 kilót. Egy ideig sikerölt is megtartanom a súlyomat – kevesebb stressz és több testmozgás volt a kulcsszó.

A következő években csak ingadoztam. Néhány kiló le, de mindig valamivel több fel. Talán minden létező diétát kipróbáltam. Szénhidrátmentes diéta, kombinált étrend, elválasztó étrend, rizsdiéta, zöldség diéta, zsírzabáló leves, …. és még rengeteg más. Mindegyik azért vallott kudarcot, mert képtelen voltam sokáig kitartani. Minden nap külön főzni magamnak és külön a családomnak – soha nem bírtam egy hónapnál tovább csinálni. Ehhez jött még a munkahelyemen a vezető menedzserként betöltött funkcióm, ami több stresszel járt, ez pedig újabb plusz kilókat jelentett. Számtalanszor kezdtem el ez ellen tenni valamit, és még többször vallottam kudarcot. A kötelességeim és sok stressz mellett már nem volt erőm saját magammal foglalkozni, hogy dolgozzak magamon és ezzel javítsak a saját életemen. Így hát fokozatosan oda jutottam, hogy már nem mértem a súlyomat, hanem csak egyre nagyobb és nagyobb méretű ruhákat vásároltam magamnak.

A NUTRI FOOD PLAN-nal való első találkozás – márciusban már két éve lesz

Egy szórólap „Tanítók napjára“. Véleményeztem is – „tudom, mit és mikor kell ennem, csak nincs elég erőm betartani és főleg kitartani benne“. Eltelt egy újabb év és pár gyengébb kísérlet, melyek a súlyomat voltak hivatottak csökkenteni. Sikertelenül. Mígnem eljött a 2017-e év ádventi időszaka, amikor is összefutottam egy nagyon jó ismerősömmel. Alig ismertem fel őt. Gyönyörű volt és karcsú, megfiatalodott.

És nagyon jó referenciákat kaptam a NUTRI táplálkozási tanácsadójára, Renátkára.

Hazamentem, és válaszoltam a férjem pár nappal azelőtt feltett kérdésére: „Már tudom, mit szeretnék karácsonyra. NutriFood kezdőcsomagot.“ Átölelt és azt mondta: „Rendben.“ Talán akkor látta a szememben a határozottságot és elszántságot. Renátkát 2018.1.2-án hívtam fel, január 4-én volt az első találkozásunk és január 5-én kezdetét vette az átváltozásom. Nagyon erős volt az elhatározásom, hogy képes vagyok rá. Hogy nem akarom az egész további életemet ebben a hatalmas testben leélni. Hogy szeretném élvezni a sétát anélkül, hogy pár lépés után levegő után kapkodnék. Hogy szép ruhákat szeretnék hordani. Hogy normál üzletekben szeretném a ruhákat vásárolni. Hogy nem akarok minden reggel izzadt, nedves fejjel felébredni. Hogy teljes valójában szeretném élvezni az életemet, olyan gátlások és korlátozások nélkül, melyeket tulajdonképpen saját magamnak okoztam. Valójában a saját „idegeimre mentem“. Ezért határoztam el magamat és kértem segítséget Renátkától. És ő segített. Annak ellenére, hogy szinte sokkolt engem, amikor hosszabb idő után a mérlegre álltam nála. De köszönöm, hogy segített a kezdet kezdetén. Betartottam az összes utasítást és tanácsot, amit tőle kaptam.

“Az első két hét volt a legnehezebb.”

Abban az időben Janka lányom főzött otthon, én pedig csak azért jártam a konyhába, hogy vizet forraljak és elkészítsem a NutriFood ételt, vagy hogy megtisztítsam és felszeleteljem a zöldséget. A kásák és a levesek nagyon ízlettek, a koktélok viszont nem igazán. A munkám során néhányszor menekülnöm kellett az iskolai étkezdéből, amikor megcsapta az orromat valamelyik kedvenc ételem illata, amit a szakácsnő főzött. Olyankor a kolléganőm „mentett meg“, aki ott maradt a gyerekekkel. Két héttel később, a Renátkánál tett következő látogatás alkalmával jött az első ösztönzés. Két hét alatt 7 kg-ot fogytam. Nagyszerű jutalom volt ez azért, hogy valóban egyszer sem szegtem meg a felállított szabályokat. Ezek után már egyre könnyebb volt. A koktélokat, amik nem igazán ízlettek, már kihagytam, mivel már a NutriFood főételeit is fogyaszthattam. Minden elvesztett kilóval több és több energiám volt és még több kedvem folytatni. Tulajdonképpen egyre egyszerűbb volt az egész. Egy hónap és 14 kilónyi fogyás után az emberek a környezetemben már dícsértek, látták a szememben az örömet és az energiámat, amiből egyre több volt. Hat hát után a meghatározott étrend mellett heti kétszer elkezdtem latin táncra járni, amivel együtt megkaptam az edző ösztönzését is, aki hat hét elteltével látott újra. A szünetben lépett oda hozzám, és azt kérdezte: „Kati, te lefogytál.“, „és elég sokat, ugye?“. Természetes, hogy ennek nagyon örültem. A fogyást jól láthatta rajtam bárki. Nagyban támogatott a családom és a barátaim is. Családi ünnepségeken vagy baráti összejövetelek alkalmával speciális, fehér és zöld zöldségekkel megrakott tányért készítettek nekem. Ez nagyon kedves volt tőlük. És hogy mi történt a konyhámmal? Néhány hét után képes voltam úgy sütni-főzni, hogy megkóstoltam volna az ételeket. Csak amikor vendégeink voltak, akkor kóstoltattam meg az ételt a férjemmel vagy a lányommal. De mindenkinek ízlett. És mindnyájan dícsértek engem. Az ételért is, és azért is, ahogy kinézek. Ahogy kissé felmelegedett az idő, szerettem volna hosszabb sétákra járni – nagyon tetszett a nordic walking. Persze egyedül nem akaródzott menni. De a barátnőm, Vladka, nem hagyott magamra ebben. Hetente háromszor járt velem egyre hosszabb sétákra. A séták pedig segítettek, hogy még többet fogyjak. Remélem, ezek a kilók már soha többé nem ragadnak rám. J Egy idő után a férjem is csatlakozott hozzánk a sétákra. Később már ő volt az, aki hívott engem: „nem megyünk egyet sétálni?“. A séták gyakoriságát ezért heti 5 alkalomra, de néha többre is emeltük. Nagyon kellemes találkozások voltak ezek, és sok bátorítást kaptam mind közeli, mind idegen emberektől. Hogy a kolléganőm és Ivka barátnőm szavaival éljek: „Az első 15 percben nem is tudok koncentrálni semmire, mertnem bírok betelni vele, milyen csodás változáson mentél keresztül.“ Vagy Regina barátnőm: „

Kolléganőm és egyben barátnőm ezt mondta: „Az első 15 percben nem tudok koncentrálni semmire, mert nem győzök ámulni, milyen csodálatos változás ez“. Reginka barátnőm is: „Ne haragudj, hogy ennyire nézlek, semmiféle ferde hajlamom nincs, de gyönyörű vagy.“ Vagy Vladko úr (évente kétszer találkozunk) – egy fél órás találkozó alatt nem is tudom, hányszor mondta, hogy milyen jól áll nekem az új frizura, és hogy nagyon jól nézek ki. Ekkor már -40 kilóval voltam kevesebb. Ám nem mondtam neki, hogy mindez nem csak az új frizura miatt van, és már türelmetlenül várom a következő találkozót, amelyre hamarosan sor kerülhet. -78 kiló talán szembetűnőbb lesz. És talán fel sem ismer majd engem, mint ahogy sok ember, akikkel már régóta nem találkoztam. Néha élvezem az anonimitást és azt, hogy beleolvadhatok a tömegbe. Máskor pedig én szólítom mega z embereket és a hangom alapján ismernek fel. Élvezem, hogy egész nyáron és ősszel is szép ruhákba öltözhetek, sőt mi több, a lányom ruháiba. Nagyszerű érzés, hogy egy 18 éves lánnyal közös lehet a ruhatárunk.

Köszönöm mindenkinek, aki segített végig csinálni ezt a 10 hónapot.

Renátkának köszönök minden tanácsot és a bátorítást. Férjemnek, Peťkonak a támogatást, és a társaságát a séták alkalmával. Mivel hogy amikor bárki is meg akart győzni engem arról, hogy (bármiből) egy keveset megengedhetek magamnak, akkor kiállt mellettem: „Hagyd őt! Nem kéri!“ Köszönöm a lányomnak, Jankának, hogy helyettesített a konyhában, amikor képtelen voltam oda bemenni. Köszönöm az egész családomnak a támogatást és a bátorítást. Köszönöm barátnőimnek Vladkának és Katkának a kilométeres gyaloglásokért és biztató szavakért. Szeretnék köszönetet mondani kollégáimnak is a támogatásért, megértésért és bátorításukért.

WordPress Image Lightbox Plugin
error: Content is protected !!

START TYPING AND PRESS ENTER TO SEARCH