Cacáková Jana

Cacáková Jana

„A NutriFood diétának köszönhetően abbahagyhattam a gyógyszerek szedését a vérnyomásomra!“

A diéta időtartama: 6 hét
Életkor: 67 év
Magasság: 168 cm

Kezdő súly: 89,3 kg
Jelenlegi súly: 77,6 kg
Súlyveszteség: -12 kg

0
kg
Diéta előtt
0
kg
Diéta utáni súly

A múltban már tartottam néhány diétát. Ezek egyike a „káposztadiéta“ volt. Erős akarattal rendelkezem, így a pontos utasítások keretén belül a barátnőmmel együtt vágtunk bele. Be kell vallanom, hogy sikerült pár kilót fogynom, de az, ami a diéta után következett be, már távolról sem volt kellemesnek mondható. A kilók nagyon gyorsan visszajöttek rám, ráadásul némi bónusszal együtt. Így minden fogyási kísérlet vagy kudarcba fulladt nálam, vagy elvette kedvemet, mígnem végül megbékéltem a gondolattal, hogy én már soha nem fogok lefogyni.

A NutriFood diétát ajándékba kaptam.

Két hónappal ezelőtt különleges ajándékot kaptam a NutriFood fogyókúrás program formájában. Tekintettel a belgyógyásznál tett legutóbbi kivizsgálásomra és a vérvizsgálat eredményeire, ezt kifejezetten nagy örömmel fogadtam. Évek óta gyógyszert szedek a magas vérnyomásom miatt, és a legutóbbi vizsgálataim eredményei többek között magas koleszterinszintet is kimutattak. A doktornő figyelmeztetett, hogy jó lenne ezzel valamit kezdeni, máskülönben nem jók a kilátásaim és az egészségi állapotom egyre csak romlani fog. Családunkban többen is küzdünk a magas vérnyomással, valamint szív- és érrendszeri betegségekkel már hosszú évek óta. Ráadásul az édesanyám és a nővérem is a szívrohamnak esett áldozatul, ezért eltökéltem magamat és meggyőződésem volt, hogy a NutriFood fogyókúrás program segítségével lefogyok és javítok az egészségi állapotomon.

Habozás nélkül vágtam bele a diétába. A táplálkozási tanácsadónők elvégezték a kezdeti anyagcsere-vizsgálatot, amely szintén megerősítette azt, ami az orvosi leletemben állt. Most már biztosan állíthatom, hogy az egészségügyi problémáim legfőbb okozója az ún. viszcerális, tehát a belső szerveknél található zsír nagy mennyisége volt.

Finom diéta és semmi éhezés!

A NutriFood diétát illetően részletes információkat kaptam a táplálkozási tanácsadónőmtől, főleg azzal kapcsolatban, hogy mikor és hogyan kell táplálkoznom, emellett az elegendő folyadékbevitel szükségességéről és más hasznos dolgokról is felvilágosított. A speciális fogyókúrás program részleges étrendhelyettesítéssel a NutriFood alacsony kalóriatartalmú élelmiszerein kívül napi egy fehérjedús étkezést is tartalmazott. Az éhségérzet nálam a diéta folyamán egyáltalán nem lépett fel, mivel a kiegyensúlyozott tápanyagtartalmú és finom, vitaminokban és ásványokban gazdag ételeken kívül fehér és zöld színű zöldségekből készült salátákat és egyéb engedélyezett ételeket ettem. Ebben az időszakban ráadásul több csalási ünnepségen és nyári sütögetésen is részt vettem, és mindezt anélkül, hogy a diétát megszegtem volna. Nem mondom, hogy nem kívántam meg ezekből semmit, de tudtam, hogy mindezt a saját egészségem érdekében teszem.

A fogyókúra nagyon gyors eredményt hozott.

Már az első két hét folyamán 6 kilót fogytam, a táplálkozási tanácsadónők pedig megdícsértek, mivel a visszatartott vízen kívül a testzsírból is sokat leadtam. Ez motivált a diéta folytatásában. A diéta második hete után tornázni is elkezdtem. Nem kellett volna ugyan, de jól esett és főleg tudtam azt, hogy magamért csinálom mindezt. Könnyebbnek éreztem magamat, tele voltam energiával és új lendülettel, amit leginkább az unokámmal való törődés alkalmával tudtam nagyra értékelni.  Már nem fulladok ki és hajlékonyabb is vagyok, amikor az első lépéseire kell felügyelnem. Kellemes bónusz, hogy a ruhatáramat új darabokkal tölthettem fel.

A viszcerális zsír volt a magas vérnyomásom legfőbb okozója.

Az orvosi vizsgálataim eredményei már egy hónappal a diéta elkezdése után javulást mutattak, ami leginkább a viszcerális zsírral állt összefüggésben, amiből valóban sok volt rajtam. Ennek az lett a következménye, hogy a kezelőorvosom – belgyógyászom a felére csökkentette a gyógyszereim adagolását. És ami a legjobb – a diéta befejeztével teljesen ki is hagyhattam a gyógyszereket, mivel napi szinten ellenőriztem és fel is jegyeztem a vérnyomásomat, és a saját, valamint orvosom meglepetésére is az mindig alacsony volt.

A NutriFood diéta segített, így ez valóban a legjobb és legegészségesebb ajándék volt, amit életem során valaha is kaptam. Táplálkozási szakemberek felügyelete alatt 6 hét alatt fantasztikus 12 kilótól szabadultam meg, és mindezt részleges étrendhelyettesítés mellett. A legfontosabb azonban az, hogy a NutriFood diétának köszönhetően visszanyertem az egészségemet még ebben a magasabb életkorban is. Nem hittem abban, hogy ez lehetséges, ezért a saját tapasztalatom alapján csak megerősíteni tudom, hogy igenis van rá mód. Törődjön Ön is az egészségével és tartsa nagy becsben azt. Egészségünk valóban csak egy van.

Jana Cacáková

WordPress Image Lightbox Plugin
error: Content is protected !!

START TYPING AND PRESS ENTER TO SEARCH