Dana Minárová

Dana Minárová

Magasság: 175 cm
Program: részleges étrendhelyettesítés
A diéta időtartama: 10 hónap

Kezdő súly: 119 kg
Jelenlegi súly: 93 kg
Súlyveszteség: -26 kg

0
kg
Diéta előtt
0
kg
Diéta utáni súly

A súlyom gyarapodását eleinte nem is tudatosítottam. Mint minden nő, én is a munka, háztartás, család és a mindennapi kötelességek körforgásában éltem.

Nem volt idő az étrenddel foglalkozni. Az éhségemet azzal űztem el, ami éppen kéznél volt – akár egy rakott bagettel, akár éttermi vagy gyorséttermi étellel. Ez a hozzáállás valahol vissza kellett, hogy tükröződjön, én pedig hízni kezdtem. Egészen 120 kg-ig jutottam, ami már nem csak a külsőm esztétikai mivoltáról szólt, de egészségi panaszokat is kezdtem észlelni magamon.

Miután a túlsúlyom problémája tudatosult bennem, eldöntöttem, hogy fogyókúrázni kezdek. Ezt azonban könnyebb mondani, mint megvalósítani. Különböző tablettás készítményekkel próbálkoztam, melyek azonnali hatást ígértek és főleg tartós eredményt, valamint a barátnőim által ajánlott diétákkal. Mindezt minimális eredménnyel. Ha sikerült is pár kilót ledobnom, rövid időn belül visszajöttek, én pedig meg voltam győződve arról, hogy nekem egyszerűen semmilyen diéta sem segít.

Később a barátnőm, Darinka berendelt a kozmetikushoz és a kezelések alatt többek között a túlsúlyról és a fogyás örökös gondjáról is beszélgettünk. Szó szót követett, én pedig eldöntöttem és kipróbáltam a fogyást szakemberek felügyelete alatt a NutriFood súlycsökkentő program segítségével. Bejelentkeztem az első konzultációra és nagyon kellemesem meglepett a táplálkozási tanácsadónők hozzáállása, akik elmagyaráztak mindent és ajánlottak egy diétás programot, melynek segítségével fogynom kellett.

Nagyon egyszerű volt az egész, már nem kellett a kalóriákat számolnom, elég volt pontosan betartani a NutriFood ételek ajánlott adagjait és az eredmény nem váratott magára sokáig. A súlycsökkentő programot mindig az aktuális igényeimhez igazították és a rendszeres ellenőrzések alkalmával a súlyveszteség egyre jelentősebb lett, melynek köszönhetően egészségileg is sokkal jobban éreztem magamat. Leírhatatlan érzés volt bemenni egy olyan üzletbe, ahol átlagos konfekcióméretek vannak, és nem kellett olyan bolt után kutakodni, ahol átlagon felüli méretű ruhákat árulnak.

A munkám során minden nap olyan emberekkel találkozom, akik azonnal észlelték rajtam a változást és szinte hihetetlenül jó érzés a pozitív visszajelzéseket és a környezetem bókjait fogadni az új külsőmet illetően. A saját tapasztalatom alapján mindenkinek, akinek hasonló gondja van a túlsúllyal, mint nekem volt, ajánlanám a NutriFood diétás programjait, éspedig azért, mert ez valóban működik!

WordPress Image Lightbox Plugin
error: Content is protected !!

START TYPING AND PRESS ENTER TO SEARCH