Nemsilajová Erika

Nemsilajová Erika

„A diéta kezdetén nem voltak illúzióim, most pedig nagyon boldog vagyok, hogy így sikerült.“

A diéta időtartama: 2 hónap
Életkor: 29 év
Magasság: 174 cm

Kezdő súly: 113,9 kg
Jelenlegi súly: 99,2 kg
Súlyveszteség: -14,7 kg

0
kg
Diéta előtt
0
kg
Diéta utáni súly

Már régen fontolgattam a diétát, mivel szülés után több nem kívánatos kiló is rajtam maradt, melyektől csak nem és nem sikerült megszabadulnom. Néha-néha ugyan kipróbáltam valamilyen diétát, de a hatás mindig elmaradt, sőt néha újabb kilók is jöttek rám. Elégedetlen voltam magammal, szégyelltem kimozdulni is, mert már semmilyen ruhám nem volt jó rám, és még ha igyekeztem is előnytelen alakomat elkendőzni, gyakran már az sem ment.

A NutriFood diétához a szomszédasszonyom révén jutottam el, mivel ő tudta, mennyire szerettem volna lefogyni. Megemlítette, hogy a NutriFood egy versenyt hirdetett meg, én pedig engedve a győzködésnek jelentkeztem. Mindezért most roppant hálás vagyok neki és nem sajnálom, hogy így tettem. Janetka a legjobb szomszéd a világon, mert azon kívül, hogy rábeszélt, hogy vágjak bele, hihetetlen módon támogatott is a súlycsökkentésem egész ideje alatt.

Most már tudom, hogy egyszerűen, gyorsan és egészségesen is le lehet fogyni!

A NutriFood diétában semmi bonyolult nem volt. Megejtettük az első kivizsgálást, melynek alapján a táplálkozási tanácsadónők összeállították a számomra megfelelő súlycsökkentő programot a NutriFood élelmiszerek segítségével, egyúttal a megfelelő étkezéssel és folyadékbevitellel kapcsolatban is adtak tanácsot. A tanácsadónők fantasztikusak voltak és ahogy az elején megígérték, a kilók valóban lementek és már a köztes eredményektől határtalanul boldog voltam.

Nem sejtettem, hogy egy diéta akár finom is lehet.

A NutriFood élelmiszerek nagyon széles kínálatából válogathattam. Legjobban a koktélokat kedveltem meg, főleg a gyümölcsöseket. Az étkezésem körülbelül így festett:

8:00 reggelire koktél

10:00 zöldég

13:00 ebéd (valamelyik a fő ételek közül vagy leves)

16:00 koktél

18:00 valamilyen saláta fehér és zöld színű zöldségből.

Az a legjobb érzés, amikor valaki megdícsér. A kilók valóban gyorsan mentek le, és a környezetem is kezdte észrevenni a változást. A leginkább az segített és ösztönzött a fogyásban, amikor bókokat kaptam az alakomat illetően. Végre-valahára a saját ízlésem szerint kezdtem öltözködni, ráadásul olyan ruhákat is felvettem, amikről nem is reméltem, hogy rám jönnek még valaha. Most pedig mintha rám öntötték volna őket.

Fogyásom során a legnagyobb támaszaim egyértelműen a férjem és a családom voltak, akik szurkoltak nekem és támogattak a program egész ideje alatt. Ami még fontos, hogy több időm jutott a gyerekekre, mert az ételek elkészítése nagyon egyszerű volt.

A diéta kezdetén nem voltak illúzióim, most pedig boldog vagyok, hogy így sikerült. A fogyás eredményével módfelett elégedett vagyok, kitűnően érzem magamat és az elsajátított étkezési jó szokásoknak köszönhetően továbbra is szeretném formában tartani magamat és egészséges életmódot folytatni. Tudatosult bennem, hogy ez nem csak az alakformálásról szól, de az egészségi problémák legyőzéséről is, melyeket az elhízás hoz magával.

Erika Nemsilajová

WordPress Image Lightbox Plugin
error: Content is protected !!

START TYPING AND PRESS ENTER TO SEARCH