Alžbeta Páterková

Alžbeta Páterková

„Soha nem tartoztam a karcsú nők közé.“

A diéta időtartama: 3 hónap és 3 hét
Életkor: 36 év
Magasság: 166 cm

Kezdő súly: 85,6 kg
Jelenlegi súly: 62,7 kg
Súlyveszteség: -22,9 kg

0
kg
Diéta előtt
0
kg
Diéta utáni súly

Már az elemi iskolában is tömzsi voltam. Amikor férjhez mentem és megszültem az első gyermekemet, 25 kilót szedtem fel. A kicsi körül sok volt a tennivaló, elkezdtünk építkezni is, így a felszedett kilók gyorsan lementek rólam. A második szülés után már rosszabb volt. Az egykori 25 kg, amit azelőtt könnyen leadtam, most újra rám rakódott. És természetesen nemé s nem sikerült megszabadulnom a feleslegtől. Elkezdtem tornázni, különböző diétákat tartottam, de ha lei s fogytam néhány kilót, kis idő múltán az összeset visszaszedtem néhány plusz kiló kíséretében.

Bizonyos idő elteltével egészségügyi problémák is jelentkeztek. Fájtak a térdeim és a hátgerincem. Később ez már elviselhetetlenné vált, ezért újra diétázni kezdtem és minden lehetséges módon fogyni szerettem volna. Nem volt azonban elegendő időm sem saját magamra, sem bármiféle sportra, vagy hogy alacsony kalóriatartalmú ételeket készítsek. És mivel mindehhez még ülőmunkát is végzek és a munkaidőn kívül is nagyon leterhelt vagyok, lassanként belenyugodtam abba, hogy mindig is duci maradok.

A törés akkor következett be, amikor megláttam magamat a testvérem esküvőjén készült képeken. Szörnyen néztem ki rajtuk. Tudtam, hogy ez nem mehet így tovább és csinálnom kell valamit magammal, mindemellett azzal is tisztában voltam, hogy egyedül képtelen vagyok rá. Mivel rendszeres olvasója vagyok a Báječná žena című magazinnak, a megoldás úgy jött, mint derült égből a villámcsapás. Elolvastam egy cikket – Tavaszi átalakulás a NutriFood segítségével címmel. Azonnal felkerestem a legközelebbi NutriFood táplálkozási tanácsadónőt a környékenAnna Stráňavskát. Nagyon inspiráló volt a személye, hiszen saját maga is abszolváta a diétát és a mai napig elbűvölően néz ki.

Leginkább annak örültem, hogy az ételek elkészítése nagyon egyszerű, valamint hogy a NutriFood alacsony kalóriatartalmú élelmiszereinek választéka ilyen széles, így volt miből válogatnom a diétám során – levesek, koktélok, fő ételek, kásák, stb. Boldog voltam, amikor a táplálkozási tanácsadónőnél tett látogatások és ellenőrzések alkalmával megállapíthattam, hogy nem csak néhány kiló, de jó pár centi is lement, főleg a problémás területekről, ahonnét nagyon nehéz egyébként lefogyni. A csípőm -14 cm-rel, a derekam pedig -szinte hihetetlen- de -23 cm-rel lett karcsúbb!

Miután a „téli bundát” ledobtam, az alakomat illető reakciók nem várattak sokáig magukra. Mindenki elismeréssel nyugtázta, milyen jól nézek ki és azok, akik szerettek volna megszabadulni néhány kilótól, többet is akartak tudni a csodadiétámról. Azok az emberek, akik pár hónapig nem láttak, alig ismertek rám, sőt, össze is tévesztettek a 20 évvel fiatalabb lányommal. Elismerésükkel a férjemet is megillették – mivel új barátnőt talált. Ez azonban mindvégig én voltam, csak több, mint 20 kilóval könnyebben és külsőleg azt hiszem, pár évvel megfiatalodva.

Tényleg nagyon boldog vagyok, hogy a NutriFood diétának köszönhetően nem egész 4 hónap alatt -23 kg-tól szabadultam meg. És ehhez mindössze erős akaratra és arra volt szükségem, hogy a megfelelő diétára szánjam rá magam. A barátnőim és ismerőseim számára ösztönzőleg hatottam, mert megmutattam, ha az ember el akar érni valamit, nem kell hozzá mindig olyan sok.

A NutriFood diétát merem ajánlani mindenkinek, aki túlsúllyal küzd. Itt szeretném megköszönni férjemnek, gyermekeimnek, családomnak, kolléganőimnek a munkahelyemen, hogy egész idő alatt támogattak, legfőképpen pedig a táplálkozási tanácsadónőmnek – Anka Stráňavskának, aki tanácsokkal látott el, minden ellenőrzés alkalmával buzdított és segített megvalósítanom ezt a hihetetlen átalakulást.

Mgr. Alžbeta Páterková

WordPress Image Lightbox Plugin
error: Content is protected !!

START TYPING AND PRESS ENTER TO SEARCH