Timea Vizentová

Timea Vizentová

„Csak a NutriFood diétának köszönhetően győztem le a szülés utáni kilókat!“

A diéta időtartama: 8 hét
Életkor: 28 év
Magasság: 164 cm

Kezdő súly: 75 kg
Jelenlegi súly: 63 kg
Súlyveszteség: -12 kg

0
kg
Diéta előtt
0
kg
Diéta utáni súly

Az én történetem is úgy kezdődött, mint sok más nőé – édesanyáé. A babavárás óriási örömöt jelentett és nagy esemény volt az életemben, de a szülés után rajtam ragadt kb. 10 kg felesleg, ami már egyáltalán nem volt kellemes. Nehezebbé vált a mozgás, hamar kifulladtam és mindez nem igazán könnyítette meg a kisbabáról való gondoskodást. Annak ellenére, hogy minden létező módon próbáltam lefogyni – változtattam az étrendemen, próbálkoztam a sporttal, semmi sem segített. A sok erőfeszítés ellenére csak pár kilót sikerült leadnom, amit azonban vissza is szedtem minden alkalommal.

Már nagyon rosszul éreztem magam a bőrömben, de nem tudtam belenyugodni abba, hogy a felesleges kilóimtól már soha nem szabadulok meg. Elégedetlen voltam a testemmel és a külalakommal egyaránt. Meggyőződésem volt, hogy ezzel valamit kezdenem kell, így kutatva a rendelkezésre álló lehetőségek között szereztem tudomást a NutriFood diétáról, ami az egyetlen teljesértékű egész napos étrendhelyettesítő. Minden információt áttanulmányoztam róla és megtudtam, hogy más diétákkal ellentétben ez ráadásul kiegyensúlyozott tápanyagtartalommal rendelkezik, tehát semmilyen vitamint, ásványi anyagot és a szervezet számára hasznos anyagot nem vonok meg magamtól. Rájöttem, és később a saját bőrömön is kipróbáltam, hogy nem egy étrendkiegészítőről van szó, de egy komplex fogyókúrás programról, amit végig egy szakképzett táplálkozási tanácsadó felügyel. Úgy döntöttem tehát, hogy kipróbálom. A NutriFood diétának köszönhetően 6 hét alatt megszabadultam 10 kilótól. Nem hittem, hogy ez ilyen gyorsan sikerülhet. Nagyon egyszerű volt az egész, ha belegondolok, mennyit vesződtem azelőtt minden egyes kilóval. Nem kellett hozzá más, csak a kitartásom és egy szuper tanácsadónő – Huber Gabika, akinek nagyon hálás vagyok a sok jó tanácsért és biztatásért! A NutriFood diétát bátran ajánlom mindenkinek, aki olyan tanácstalan, mint amilyen én is voltam és a felesleges kilókkal nem tud mit kezdeni.

Üdvözlettel

Timea Vizentová

WordPress Image Lightbox Plugin
error: Content is protected !!

START TYPING AND PRESS ENTER TO SEARCH