Čížková Radka

Čížková Radka

“Tudtam, hogy szakértői segítség nélkül képtelen vagyok lefogyni!”

A túlsúlyom elleni küzdelmet elsősorban a romló egészségi állapotom miatt vettem fel. Az olyan egészségügyi problémák, mint a magas vérnyomás, a duzzadt lábak, a légszomj, valamint a cukorbetegség örökletes előfeltételei mindenkit megijesztenek. Egyértelmű volt számomra, hogy mindebben a túlsúlyomnak nagy része volt. és hogy valamit tennem kell ellene.

És természetesen az is egyértelmű volt, hogy szakmai segítség nélkül nem tudom megcsinálni. Ezért felkerestem a NUTRI FOOD PLAN M-Palác Brno-ban található tanácsadó központját és az ő táplálkozási tanácsadóiktól kértem segítséget. Megegyeztünk az első vizsgálat időpontjában, és a konzultáción mindent részletesen elmagyaráztak nekem. Alaposan átgondoltam (kicsit haboztam, hogy végig tudom-e csinálni), és csak ezt követően vágtam bele a súlycsökkentésbe a NUTRI FOOD PLAN program keretében a NutriFood ízletes, alacsony kalóriatartalmú ételeivel.

Csak amikor láttam, hogy néhány kolléganőmnek ezzel a diétával sikerült lefogynia, akkor hittem el, hogy valóban működik. Mindaddig meg voltam győződve arról, hogy az összes „előtte“ és „utána“ fotó csupán reklámfogás és photoshop segítségével készült. Végül elhatároztam, hogy belevágok, mégpedig teljes erőből. Abban az időben ugyanis, amikor elkezdtem a súlycsökkentést, a súlyom 100 kg fölötti volt.

A mai napig lenyűgöző -20 kg-tól szabadultam meg, és mindez a zsírból ment le. Az egészségem javulása mellett istenien könnyűnek is érzem magamat, és kellemes mellékhatásként a megjelenésemet is minden barát és családtag dícséri. Ezen kívül, kedves hölgyeim, végre nem azokat a ruhákat kell megvennem, amikbe beleférek, hanem azokból válogathatok, amik tetszenek.

Tehát végezetül mindenkinek üzenhetem, akik hozzám hasonlóan az elszántságot keresik, hogy ne féljenek, tényleg meg lehet csinálni. Csak akarni kell!

WordPress Image Lightbox Plugin
error: Content is protected !!

START TYPING AND PRESS ENTER TO SEARCH