Michal Pavel

Michal Pavel

,,A fogyókúrába a teljes testi összeomlást követően kezdtem!”

Pavel egy teljes testi összeomlást követően érkezett a NUTRI FOOD PLAN M-Palác Brno-ban található tanácsadó központjába. A területi menedzser munkája éjszakába nyúló, nem ismer pihenést, nem ismer hétvégét, nélkülöz mindenféle sportot és a relaxációt. Gyakorlatilag a nap 24 órájában elérhető telefonon vagy e-mailben. Teste annyira fáradt volt, hogy fokozatosan vastag zsírréteget kezdett kialakítani, óriási mennyiségű folyadékot tartott vissza, anyagcseréje jelentősen lelassult, vérnyomása még erős gyógyszerek mellett is nagyon magas volt.

Mindez addig tartott, amíg egyszer csak kórházba nem került, és orvosa egyértelműen ki nem jelentette: „Mindez egyelőre egy sárga lapot jelent Önnek, azonban ha nem változtat a viselkedésén és nem kezd magával valamit csinálni, akkor hamarosan megjelenik a piros lap is.“ Így miután kiengedték a kórházból, orvosa tanácsára a NUTRI FOOD PLAN táplálkozási szakembereitől kért segítséget, mivel a legfontosabb dolog, ami abszolút prioritást kapott – a túlsúly eltüntetése volt.

Ma Pavel tartja az eddigi legnagyobb rekordot, mert már a súlycsökkentő program első hetét követően példátlan -8,1 kg-ot adott le. És mivel ő semmi jónak nem az elrontója, beleegyezett abba, hogy kiváló eredményeit közzé tegyük.

Pavelnak a szó szoros értelmében megváltozott az egész élete, és még munkahelyi leterheltsége ellenére is, a táplálkozási szakembereknek köszönhetően, nem csak hogy sikeresen lefogyott, hanem mindenekelőtt megtanult helyesen táplálkozni és betartani a megfelelő folyadékbevitelt is. Egészségesebb életmódra váltott, átgondolja az étrendjét, ami abban segített neki, hogy jobban törődjön a testével és így védje az egészségét. A feszített munkatempó mellett egyszerűen talált időt önmagára is, a pihenésre és a megfelelő étkezésre is. Ezzel függ össze a gyógyszeres kezelés fokozatos módosítása és kihagyása is, mivel már nem kell annyi gyógyszert szednie és a vérnyomási is rendben van.

Pavel a mai napig csodálatos -22,6 kg-ot fogyott! Ezzel azonban még nem adja fel, és folytatja a súlycsökkentő programot. Egy nagy cél és újabb kihívás áll előtte!

WordPress Image Lightbox Plugin
error: Content is protected !!

START TYPING AND PRESS ENTER TO SEARCH